2002 tavasz
Már megint ugyanaz a furcsa érzés nyilall belém a lépcsőn! Pedig rohannom kell, mindjárt elkésem az előadásról, ami ráadásul katalógusos, a tanár nem preferálja a későket, de alig tudok felszaladni a bejárathoz! Mintha nem azt tenné a lábam, amit én diktálok neki, nehezen tudom behajlítani a térdem, s még a táskám is visszahúz. Örülök, hogy ilyen patinás egyetemre járhatok, de ha ez ennyi lépcsővel jár… nem is baj, ha hamarosan végzek itt.
„Lányok, had lássam, magas térdemelés, gyerünk!!! És egy és két…!!! Most sarokemelés, rúgjátok hátsón magatokat!!! Ez az, ne csak az aláírásért járjatok aerobikra, az izom a fontos!!!” – Na persze, rúgnám én, hogyne tenném, hogy égjen a zsír, de nem érem el. Hogy lehet ez?! Régen simán popón tessékeltem magam az edzéseken, de most valamiért nem megy… gáz van velem?! Na, de mindegy, jöjjön az indián szökdelés!!!…
-
„Boldi, gyere értem léci, nem tudok hazamenni!!!” – hívtam a barátom.
-
„Miért, mi a baj? Hol vagy?”
-
„Itt vagyok az egyetemi menza előtt a padon, de egyszerűen nem engedelmeskedik a lábam, nem tudom mozgatni a bal térdem, gyere értem!” – könyörögtem majd sírva.
-
„De akkor csak 200 méterre vagy a lakástól…” – értetlenkedett.
-
„Tudom, de nem érted, hogy nem megy?!?!? Már 10 perce itt ülök és mindenki megbámul…” – csuklott el a hangom.
-
„Oké, indulok, 2 perc és ott vagyok!” – tette le a telefont.
Basszus, mit néz mindenki, hát csak leültem pihenni kicsit. Talán gond? Az nem olyan nevetséges, mint a megmerevedett lábam kacsázva húzni magam után. Mi a szent szar van velem?!
Na igen, ez vagyok én, a leendő Platinapillangó. Épp most tartok a bebábozódás pillanatánál, nem telik sok időbe, hamarosan szárnyra is kapok. A nevem Léna és az én történetemmel fogtok megismerkedni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: