2005 május – Bulifüggés

Régebben, ha belevágtam valamibe, gőzerővel csináltam.  Nem túl régen ugye például minden erőmmel lábra álltam. Így volt ez most a lakásavató bulival is. Senkit sem felejtettem ki, a hozzám közel állók táborából. Előző napra beszéltem meg egy találkozót Boldi szüleivel. A történtek ellenére szoros maradt köztünk a kapocs, pár hetente találkoztunk, beszélgettünk, hiszen mindig is jóban voltunk és több éves kapcsolatunk nem szűnhet meg egyik pillanatról a másikra létezni. Természetes volt, hogy ők is megnézik a lakást. Másnap ebédre saját szüleimet, közeli rokonaimat hívtam, akik végig mindenben mellettem álltak és támogattak, ezért megérdemeltek egy jó csípős chilit!

Este aztán befutott a barátaim zöme, haverok, párjaik. Azért az ajtóhoz csapódó pezsgőtől megkíméltek, de azon kívül folyt minden, bor, sör, pálinka, whisky, vodka, tequila, eristoff… Most legalább a szomszédok is hallhatták, hogy új lakó érkezett közéjük. Ezek a papírvékony falak minden hangot átengedtek, hát most aztán kaptak a jóból! Iszonyat frenetikus volt a hangulat, 1-2 óra alatt mindenki lerészegedett, az Activityhez is alkalmatlan állapotba került a társaság, így valaki felvetette, hogy táncoljuk ki magunkból ezt a töménytelen mennyiségű alkoholt, irány a helyi disco, vegyüljünk a 16 évesekkel! Pff, hát nem mondom, kicsit megijedtem, vajon milyen lesz kimozdulni fél év önkényesen vállalt elzártság, magány után és egyáltalán szabad ezt nekem? Vagy meddig tart a gyász? Mit fognak mondani rám az emberek? Ilyen gondolatok keringtek fejemben, mikor, mintha megérezték volna, Biáék elhessegették minden ilyen jellegű kétségemet.

• “Nyugi, senki nem fog megszólni vagy beszólni, mert azt mi kicsináljuk. Most már igazán ki kell mozdulnod a barlangodból, hogy újra visszatérj közénk a rendes kerékvágásba. Fél év csigaház bőven elég volt! Szóval igazítsd ki a szemfestéked és irány a buliii!” – Na, erre ugye mit is mondhattam volna?! Taxit hívtunk és belevetettük magunkat az éjszakába.

Majd 26 évesen elég visszataszító nálad 10 évvel fiatalabbak között bulizni. Főleg 14-16 éves kamaszok töltötték meg a termet. Ugráltak, lökdöstek, legszívesebben a fülüknél fogva térdepeltettem volna őket egy kis kukoricára, főleg a ruhájuk láttán. Mi felnőttek, a szolidabb kollekciókat részesítettük előnyben, úgy mint póló, ujjatlan felső, farmer, csőnaci. De ezek, ezek a kis fruska- luvnyák, akkora szoknyákban parádéztak, ami nekem még zokninak is kicsi lett volna! Felsőjükből hasuk alul ki, mellük felül ki, mint a hajgumim. Szóval már nem csodálkoztam mikor az új szomszédom gyereke valamelyik nap lecsókolomozott. Na mondom, erre inni kell egy tequilát srácok!!! Megrohamoztuk a pultot, s amúgy sem alacsony alkohol szintünkre töltögettünk még rendesen, a végén már csak tőttögettünk… Elveszítve a kontrollt (végre) letáncoltuk a suhancokat a parkettról, retró zenéket kértünk a dj-től, s kiengedhettem a bennem rejlő dühöt. A többiek ugráltak, én üvöltöttem a dalokat, de persze a lábam miatt hamar le kellett ülnöm, az egyik sarokban találtam is egy kényelmesnek tűnő kis fotelt. Ha csak pár percre, de itt meghúzom magam mielőtt valaki újra a pulthoz ráncigál tőttögetni. Az én májam sincs vasból… A mellettem levő puff, már foglalt volt. Egy srác ült rajta és engem nézett, mosolygott. Én azt hiszem visszamosolyogtam, bár a piától nem biztos, lehet, hogy inkább vicsorogtam?! Kerestem a többieket, de mikor láttam, hogy Feri már a hátán pörgött Vanila Ice: Ice ice baby-jére, a lányok meg a popsijukat rázták neki, tudtam, hogy még nem megyünk haza egy jó darabig. Olyan volt, mintha szólni akart volna hozzám ez a fiú, de nem mert. Hol őt néztem, ahogy mosolyog felém és lesüti a szemét (az enyémek már néha fennakadtak), hol a lányokat a tánctéren, ahol minden gátlásukat levetkőzték. Magamban somolyogtam, ezek a mai tinágerek nem tudják, hogy kell bulizni, bezzeg mi! S akkor felállt a srác és elindult felém és … Feri megrázta a vállam, átölelt izzadt testével:

• “Huhúúú, ugye… khm milyen kibaszott jó a buli?!” – ordította a fülembe, a dobhártyám meg kiszakadt…

• “Azaz, igggen király Teee!” – próbáltam a zenét átkiabálni. A kölyök visszanézett rám, de már a lépcsőn állt. Még várt egy darabig, mintha gondolkozott volna, rámmosolygott, aztán eltűnt. Ki lehet ez? Valami anyakomplexusa van? Ferinek tutira az van, mert szinte teljesen befeküdt az ölembe és kérte hogy simogassam. Végre egy igazi felnőtt férfi, juhúúúú!

Mondanom se kell, másnap a totális fetrengés napja virradt rám. Öreg vagyok én már ehhez és el is szoktam a bulizástól, piálástól. Szememet zavarta a fény, amúgy is alig tudtam kinyitni a ráragadt szemfestéktől és csipától. Igen, a rendes lányok lefekvés előtt mindig lemossák a sminkjüket, de én nem vagyok rendes lány, különben is totál részegen estem haza. Örültem, hogy a szoba forgása egy idő után alább hagyott. Szám rossz ízű, száraz, fejem még mindig zsong. Pedig fel kell kelnem egy kis vízért, bepótolni a tegnap elmulasztott folyadékpótlást. Amint felülök az ágyban a koponyám nekikezd, pffú, de szar nap lesz ez a mai. Nagy nehezen feltápászkodom, megteszek egy-két lépést, érzem, a lábam sem az igazi. Persze, lassan összeáll a kép, mert az alkohol fájdalomcsillapító is, így ha tegnap meg is erőltettem, azt akkor nem éreztem, nem úgy mint ma. Pedig tényleg vigyáztam rá, nem sokat táncikáltam, azt is egy helyben állva, semmi ugrabugra, sokszor le is ültem. Ráadásul két térdgumit húztam fel az este. Közben rátapadtam az ásványvizes üvegre, nem is gondoltam, hogy ennyire epedek… Öt perc múlva a szénsav előhozott belőlem mindent, mindent ami kikívánkozott. Fél órás WC-ölelés után, totál letargiában, kiöblítettem a számat és visszakúsztam az ágyamba. Megérdemled Léna, gondoltam magamban. Lelkiismeretem bezzeg nem volt másnapos, osztott rendesen: „Megérdemled, hogy szenvedj! Boldi alig pár hónapja hagyott itt, Te meg máris bulizol?! Még javában gyászolnod kellene, nem a feneked riszálnod másoknak!!! Szégyelld magad!” Nem volt erőm visszaszólni, meg úgy éreztem, igaza van. Egy hülye picsa vagyok, mit is képzeltem. Kérlek Boldi, bocsáss meg!

A következő hét lelkiismeret-furdalással ugyan, de viszonylag nyugisan telt, miután harmad- és negyednapos voltomat ügyesen palástolni tudtam a munkahelyemen. Egyre jobban belejöttem a melóba, megszerettem a kollégákat, jókat nevettünk, hülyültünk, együtt ebédeltünk, s ha a stressz épp a tetőfokára hágott, egymást dobáltuk a gyógy-gumilabdámmal. Szóval beilleszkedtem.

Hétvégére összevont szülinapi bulit szervezett a törzshelyünkön a társaság. Először nem akartam elmenni, okulván az utolsó buli után érzett állapotomból. Féltem, hogy megint túlságosan elengedem magam, s lelkifurkám lesz, hogy Boldi már nem lehet velünk, én meg nélküle érzem jól magam. A többiek rájöttek, hogy ki akarom vonni magam az ünneplés alól, így mindannyian külön-külön megkerestek és buzdítottak, hogy igenis ki kell mozdulni, ki kell engednem a fáradt gőzt és ez Boldit sem zavarná. Hisz életében is sokat szórakoztunk külön, ő az ő haverjaival, én a saját barátaimmal, így megadva egymásnak a kölcsönös szabadságot, ez volt jól működő kapcsolatunk egyik alappillére. Hát kimentem a temetőbe, s az immáron elkészült, lefedett, márvány borítású síron üldögélve, megbeszéltem Boldival ezt a dolgot. Ahogy kiadtam magamból félelmeimet, éreztem, hogy megkönnyebbültem, leszállt a vállamról egy súly, s még mintha maga Boldi biztatott volna, hogy gyerünk, éld már a saját életedet, lassan engedd el a múltat!

Eljött hát a szombat este, előtte szokásos aszti fogli és tali a kultinál (azaz foglaltunk asztalt és találkozzunk a kultúr előtt). Mindenki eljött, ott volt legrégebbi barátom Feri, s a barátnője. Biáék, Sáriék és Dodóék, mint házastársak, s a szingli csajszik Mia, Vera, Kyra és Kinga. Jó volt velük, biztonságban éreztem magam, valaki mindig szóval tartott, direkt nem hagyták, hogy a gondolataimba merüljek, így egyre jobban feloldódtam, kellemesebb lett a hangulatom. A megszokott hely, a beivódott szagok, a többi vendég duruzsolása, a halk zene, mind jó hatással voltak rám. Persze nem kellett sokat várni, míg az első pezsgős poharak megérkeztek, s az üvegek kiürültek! Próbáltam visszafogni magam, s lassan, óvatosan piálgatni, de a többiek egyre hangosabbak, viccesebbek és bulizósabbak lettek, s engem is húztak magukkal. Egyszer csak megjelent az a srác a múlt hétvégéről. És rám mosolygott. Hát ki ez? Sose láttam itt, eddig azt hittem, hogy ebben a városban sohasem bukkannak fel új arcok, itt mindig minden ugyanaz, de őt még nem láttam. És különben is mit vigyorog? Tuti anyakomplexusa van, de akkor miért engem nézeget, miért nem valamelyik nagy mellű barátnőmet?! Na mindegy, igyunk!

Hát ittunk, sőt annyira tőttögettünk, hogy végül a szomszéd város discojában kötöttünk ki, hasonló állapotban, mint előző héten. Bár totálon voltunk ismét, mégis a bandaszellem áthatott mindenkit, ugyanis végig vigyáztunk egymásra. Nekem mutatták, hogy hol a lépcső vagy a pult-dobogó. Feriről leszedtünk egy enyhén agresszív baromarcút, pedig csak a zakóját dicsérte meg kissé kapatos barátunk. Ha valamelyikünkre rámozdult olyan srác, aki nekünk nonono, a többiek már terelték is. Végül hajnalban fő a szolidalitás, mikor egymást hánytattuk, majd megosztoztunk egy hamburgeren.

Másnap vegyes érzelmekkel ébredtem. A másnaposság most már nem volt olyan eget rengetően szörnyű, viszont az agyam egész nap kattogott. Nagyon jól éreztem magam a többiekkel, a buliban, mentem volna egyszerre megint partyzni. Viszont nem tudtam mit kezdeni a flörtölésekkel. Mondjuk sose voltam mestere, de nem is volt rá igazán szükségem, mert kamasz korom óta Boldi volt mellettem. Éjjel, akiket nem azonnal küldtem el melegebb éghajlatra, azokkal kínosan viccelődtem, poénkodtam egy darabig, de nem értettem, hogy mit is akarnak tőlem, hát nem látják, hogy nekem sose kell más pasi már? Nem érzik az aurám taszítását? Elvesztettem azt az embert, akivel össze akartam kötni az életemet, megözvegyültem, s úgy éreztem senki nem nőhet fel hozzá, a mi kapcsolatunkhoz, senki nem gyalázhatja meg a múltunkat. Addig el se jutottam, hogy a lábamról szót említsek. Egyébként sincs hozzá semmi közük. Vajon mit szólnának, ha megpillantanák, hosszú farmer nélkül? Tutira elmenekülnének a látvány elől…

A következő hétvégére kitaláltam magamnak a legjobb programot, nyugalomban pihengetek. A munka elég fárasztó volt a héten, visszafogva magam, ami nem lesz nehéz, szép lassan kitakarítok és eltévézgetek otthon. Meg ahogy azt én elképzeltem… Már péntek délután jött az sms: “Gyere a kocsmába 8-ra, tali, dumcsi! Pussza”. Ennek az invitálásnak nem mondhattam nemet, gondoltam lightos dumaparty még belefér a három napos tervembe. Szingli barátnőim sörözgettek bőszen, mikor csatlakoztam hozzájuk.

• “Na végre, bocsi, de nem bírtunk megvárni, egs!” – azzal koccintottak velem a már félig üres poharukkal.

• “Egi, mizu csajok?” – kortyoltam egy jólesőt a barna sörömből.

• „Kingát már megint zavarja, hogy sört iszik. Azért kértünk kisebb poharat, meg ez kecsesebb is…” – mutatja Mia.

• “Jaja, ne foglalkozz már azzal a barommal, a nőnek igenis jól áll a sör és ha azt kívánsz, igyál!” – korholta Vera, utalva egyik ismerősünkre, aki mindig azt hangoztatta, hogy egy nő ne igyon már sört, mert hülyén néz ki.

• “Egyetértek, szarjuk le magasról!” – fűztem hozzá nagyon intellektuálisan és koccintottunk, kortyoltunk. Pletykálkodtunk, nevettünk sokat, míg végül kilyukadtunk a pasis témánál. Majd mindenkinek voltak sérelmei:

• “Már megint felhívott, meg sms-t is küldött, hogy trallala és nálam aludna. Én meg megengedtem neki, de azóta se keresett, ez már 4 napja volt. Hát ezt érdemlem én csajok?” – dühítette magát Kinga.

• „Az az idióta bekaphatja, nem is érdemel meg Téged!” – kontrázott Vera. – “Hogyha ennyi idő alatt képtelen volt lenyugodni, s elkötelezni magát Veled, tűnjön el, lépjen ki az életedből, s hagyjon Téged békén!”

• “Tudom, hogy így kéne lennie, de nem megy. Szeretem…Ti is tudjátok… Nem tudok neki nemet mondani…” – vinnyogta Kinga. Belegondoltam magam a helyébe, s eszembe jutott az a sok szar, amit már mindenféle “lovagokkal” átéltek.

• “Gyerekek, nem is tudom mi lenne velem, ha most pasit akarnék magamnak, ami persze eszem ágában nincs, csak elgondolkodtam. Most Veled, megint mit csinált ez a balfék. Múltkor Mia, az az sms-áradat, aztán a nagy semmi… Nincs egy normális pasi itt a környéken, menjetek el más városokba bulizni, itt már ismertek mindenkit, Titeket is ismer mindenki. Bárkiről kideríthető bármi öt perc alatt. Új arcok kellenek Nektek!” – fejtettem ki véleményem, ami aztán lavinát indított el, s persze szó-és söráradatot, így éjfél körül már a Bázis nevű helyi lebujban találtuk magunkat.

  Sötétség váltakozott félhomállyal, a zenegépet egyszerre megszállta Kinga és Mia, míg mi Verával sört szereztünk. Az élet akkor kezdett beindulni, készülődtek a hamarosan startoló Retro bulira, az emberek szállingóztak, kellemesen elvoltunk. Egy idő után, hogy ne kelljen a nálunk jóval, azaz tíz évvel fiatalabbakat bámulni, elmentünk csocsózni. Persze a csajok nem bírták sokáig, megunták, s már vitte őket a vérük táncolni. Én szerettem játszani, még Boldi tanított meg, versenyekre is jártunk, elég jól ment akkoriban. Így ott maradtam pár régi ismerős sráccal és egész jól védtem a snake-t meg a pin-t, mikor felbukkant a Suhanc, magamban már csak így hívtam egy ideje, ha épp eszembe jutott. Mivel ebben a szaros kisvárosban mindenki ismer mindenkit, hamar beállt játszani közénk, de le is törtem a szarvát, mikor egy-két húzóst belőttem neki…

Hirtelen mindenki eltűnt táncolni, mert valami akkora slágert tett be a dj., hogy senki nem bírt magával, így csak ketten maradtunk az asztalnál. Kis ácsorgás után leültem a bokszunkba pihenni, s néztem a többieket hogyan ugrabugrálnak. Suhanc közben ott sertepertél körülöttem, mosolygott, de még véletlenül se szólított volna meg, vagy jött volna közelebb. Na most már elég, ki kell derítenem, hogy mit akar!

• “Egész jól tudsz csocsózni, hol tanultad?” – kiabáltam felé, s mivel nem hallott a hangzavaron át, kénytelen volt becsusszanni mellém a bokszba. Megismételtem a kérdést.

• “A fősulin szoktunk játszani, de Téged is láttalak már a West pubban csocsózni.” – válaszolta.

• “Hova jársz suliba és mit tanulsz?” – gondoltam ha már idejöttél, beszélgessünk.

• “Ide a megyeszékhelyre, és azt tanulom, amiből Te is diplomáztál!”

• „Ezt hogy érted? Mit tanulsz és én mit tanultam?” – értetlenkedtem.

• „Hát Te gazdálkodásit végeztél, nem?”

• “De igen, ezt honnan tudod?” – kérdeztem meglepve.

• “A netről, de tudok még Rólad mást is…” – mosolygott.

• “Te nyomozol utánam? Miért? Valami perverz vagy? ” – próbáltam humorral elütni zavaromat.

• „Tudom milyen sulikat végeztél, bár ez fenn van a neten, milyen kocsid van, hol laksz, ilyesmi…” – még mindig mosolygott.

• “Te most tényleg valami perverz alak vagy? ” – ráncoltam össze a szemöldököm.

• “Nem, csak aki érdekel, annak utána járok!” – s ezzel a kezét a vállamra rakta nagy lendülettel. Rossz helyen kopogtatsz kishaver. Felugrottam és megkerestem a csajokat, aztán lassan indultunk haza.

  Ők jól kifáradtak, letáncolták a lábukat, míg én teljesen kiakadtam. Ki ez a pasi és mit akar tőlem? Miért nyomozgat utánam és főleg mit ölelget? Szélütése volt vagy milyen agybaja van? Kis taknyos, még suliba jár, na szép… Így fortyogva tértem nyugovóra hajnalban, arra gondolva, milyen jó, hogy Boldi után nekem nem kell más, mert az egész univerzumban csak ilyen beteg állatok vannak.

A szombatból csak a pihenést sikerült megvalósítanom, a takarítást elodáztam, mert estére megint szerveztek a többiek egy kis összerezdülést. Így újra célba vettem a kocsmát, de most már a házaspáros barátok is csatlakoztak. A hangulat a tetőfokára hágott, s kitaláltuk, mivel tegnap olyan király buli volt a Bázisban, ma is támadjuk meg, a fiúk pont kimaradtak a jóból, be kell pótolniuk. Senki sem ellenkezett, pedig már az utcán hallani lehetett, hogy ma nem retro nap van, hanem valami drum and bass vagy ilyesmi, amihez mi már picit öregecskék voltunk, de kit érdekel alapon, lementünk. Ahhoz, hogy elviselhetőbbé tegyük a zenét, rendeltünk Fényt. Vodka valamiféle szörppel, szódás szifonból adagolva, így a szénsav rendesen feltolja az alkoholt az agyba. Nekem elég durván sikerült a mutatvány, ugyanis egy pohárka után már a friss levegőre kívánkoztam. Miközben nagyokat szippogattam, ködös agyam kitisztítása végett, valaki megkocogtatta a vállam:

• “Jól vagy Léni?” – kérdezte egy hang. Megfordultam s ott állt a pszichopata kölyök.

• „Persze, minden rendben, csak kicsit hangos a zene…” – válaszoltam. Valamilyen indíttatásból rákérdeztem:

• “Figyelj, Te mennyi idős is vagy? ” – néztem rá.

• “Kettővel fiatalabb, mint Te. Azaz..”

• “24 leszel”- fejeztem be a mondatot. Tudja a koromat is, na jó, az végtére fenn van a neten is, sose titkoltam. – “Mi mindent tudsz még rólam?” – villantottam rá a szemem.

• „A rendszámodat vagy hogy a szüleid hol laknak, ilyesmi…”

• „Aha, érdekes… na figyeljél ide, abba hagyhatod a nyomozósdít, nem szeretem az ilyet, oké?!” – förmedtem rá, s éreztem, ahogy az adrenalin és az alkohol áramlik szét az ereimben. Szinte láttam, hogy fölé tornyosulok és a Fény, mint ördögi lámpák, tüzet gyújtanak a szememben.

• “Ne érts félre, én csak jobban meg szeretnélek ismerni…” – vonta fel a szemöldökét.

• „Vajon miért?”

• “Mert érdekelsz…” – s akkor felbukkantak hőn szeretett barátaim dúlva-fúlva:

• “Egyszer jövök le ide, akkor is ilyen fos a zene!!! Húzzunk el innen!”

• “Nem értem, tegnap tök jó volt a buli, de ma meg ez a sok drogos, meg alkesz!” – így háborogtak, míg mind elindultunk hazafelé, ki erre, ki arra, szép lassan sétálva, józanodva. Mire észbe kaptam Suhanc nem volt sehol.

Nos, hogy teljes legyen a repertoár, vasárnap ismét csak egy apró pihenés jutott osztályrészemül és szülői ebéd, miközben majdnem beleesett a fejem a tányér levesbe, olyan fitt voltam. Estére Feriék hívtak ki a törzshelyünkre, tutira összeesküdtek, hogy ne hagyjanak egyedül, ezért talált ki mindig valaki valamilyen mondva csinált indokot, hogy találkozzunk. Direkt kocsival mentem, hogy még véletlenül se induljak meg a falusi bálba, ahová invitáltak minket előző este. Kikértem a kis kávémat, ásványvizemet, majd szépen eldumcsizgatunk, erre egyik törzsvendég haverunk küldetett nekem egy jó adag gin-tonicot. Mit nem mondassz?! Hát csak nem hagyom ott, nem olyan olcsó pia az. Meg ha lúd, legyen kövér, három napból, három napot bulizni, ez az igazi királyság. Egyszóval hamar meggyőztem magam.

Épp a harmadik pohár alját szürcsölgettem mámorosan ellazulva, mikor belépett a Suhanc pár haverjával, köszöntek, s leültek a mellettünk lévő asztalhoz. Na, pont ez kellett még nekem, egy pszichopata, aki jobban meg akar ismerni, mielőtt majd egyszer a sötétben leüt, megerőszakol és kinyír. Királyság! Azonnal befeszültem, idegességem leplezendő, kértem még egy kört. A haverjai közben kérdezgették, hogy hová megyünk, mire Feriék közölték, hogy kimegyünk a falusi bálba. Remek, mulatós zene, főleg nem az én pályám, de még ide is képesek kiráncigálni, nehogy egyedül maradjak, én meg ki is megyek velük, ugyanezen okból kifolyólag. A másik társaság máshová készült szintén fantasztikusnak ígérkező bálba, így megnyugodtam, ma este nem ütnek le és hurcolnak el egy kihalt sikátorba…

Már nem is tudom, hogy jutottunk ki a bálba, volt ott taxi, ismerős autóval, egyre többen és többen lettünk, akik mind a buliba indultak. Csak lesz valaki, akivel lehet dumálni kint, mert velem együtt nem bírja ezt a zenét… Egyszerre a pultnál találtam magam, sörrel a kezemben, nem tudtam mit ihatnék a gin tonicra. Láttam, hogy a többieknek a lábában már ott a boogie. Szóval itt ma mindenki jól fogja érezni magát, csak én nem. Éreztem a vesztem… Először csak egy táskát nyomtak a kezembe: “Fogd már meg, csak egy picit táncolok!” – címszóval. Majd jött egy kabát, még egy táska és még egy pulcsi, táska, hamarosan úgy néztem ki, mint egy elnyűtt madárijesztővé alakított fogas, de legalább ennyi cuccal senki sem várta el tőlem, hogy erre a zenére megmozduljak. Már épp azon gondolkoztam, hogyan juthatnék ki a ruhahalom alól feltűnés nélkül, mikor megjelentek Suhancék. Egyszerre odajött hozzám, megpuszilt, én azt se tudtam most meneküljek, fussak vagy mitévő legyek.

• “Hát Ti, mit kerestek itt?” – kérdeztem megszeppenve.

• “Elég lapos volt a buli, így idejöttünk, talán itt jobb…” – mintha nem lenne sehol máshol buli a környéken, pont ide kellett vetődniük. Ekkor valami iszonyat csujjogatós dal csendült fel, mire körülöttem mindenki visítozni kezdett meg ugrálni, Suhancék felkérték a mellettem éneklő Kingát, Verát, így még két táska landolt a kezemben. Néztem, hogy mindenki milyen jól érzi magát, gondoltam, kimegyek a levegőre, ne lássák már a fancsali képemet, meg a dobhártyámnak is jót tett volna egy kis csend. Megvártam míg a számnak vége lesz, a csajokra pakoltam a halom cuccot és kislisszantam az ajtón. Végre, egy kis nyugalom, rápippantottam egy cigire, elnyúltam az egyetlen korhadt padon és nem érdekelt, hogy lágy esőcseppek koppannak a fejemen.

• “Mi a baj?” – egy kedves hang rázott vissza ábrándjaimból. Suhanc állt mellettem.

• “Semmi, csak ez a zene, nem az én világom…” – válaszoltam és kerestem a kezében a baltát vagy kalapácsot, amivel majd leüt itt a sötétben.

• “Én se vagyok oda érte… nem baj ha csatlakozom?” – kérdezte, s már le is ült.

• “Nyugodtan, legalább nem leszek egyedül.” – mertem volna mást mondani? – “Mostanában kicsit magányos vagyok…”

• “Hallottam róla, hogy mi történt… nagyon sajnálom, nem lehet könnyű most Neked.”

• “Hát nem egyszerű. Most nem is érezem túl jól magam itt, olyan idegennek tűnik minden s mindenki…” – megsimogatta a vállam, de most jól esett, nem ráztam le a kezét, amit így rajtam felejtett. – “Kicsit félek, hogy mi lesz majd, mi jön még ezek után és egyedül nézek farkasszemet a jövővel, érted?!” – ránéztem és akkor egy pillanatra ráfeledkeztem, most először néztem meg igazán, feltűnt, hogy egész jóképű és meleg, barátságos a szeme.

• “Én nem tudom még elképzelni se azt, ami Veled történt, de ahogy így elnézem a barátaidat, s gondolom a családod részéről is, jó kezekben vagy! Nem kell félned, ha pedig mégis van egy-két rossz napod, akkor sírd ki magadból!” – jééé, még az is lehet, hogy értelmes, bár valahol olvastam, a pszichopaták, sokszor nagyon intelligensek.

• “Aranyos vagy, köszi, de ne ücsörögj itt kinn velem, menj be bulizni a többiekhez!”

• “Áhh, ők jól elvannak nélkülem, különben is, itt most jól érzem magam…” – s velem maradt, kinn az esőben. Beszélgettünk mindenről, a városról, a suliról, a buliról, tök lényegtelen dolgokról, míg végül a többieket összeszedve hazaindultunk.

Hétfő, zuhogó eső, nyálkás, ocsmány idő. Én mégis egészen fel voltam dobva. Végül csak jól éreztem magam előző este. Míg eltelt a munkanap, párszor eszembe jutott Suhanc arca, szeme, a keze a vállamon, jóleső érzéssel töltött el. Mire beesteledett, elért a fáradtság, s akkor már árnyaltabban láttam a dolgokat. Nem is értem, mit képzelek magamról, hogy más férfiakkal enyelgek máris, meggyalázva Boldi emlékét. Alig pár hónapja, még őt szerettem, de szeretem most is, hogy tehetek ilyet vele?! Álomba sírtam magam…

Lassan telt el a hét, a munka monotonnak tűnt vagy csak én voltam robot a gépezetben. Olyan voltam, mint a mosott szar. Ki éjjel legény, nappal is legyen az, de ki három éjjel legény, nappal már tuti KO! Csak az a baj, ha egyszer az ember belelendül a bulizásba, elég nehéz lekattanni róla. Ez éltet, már egy héttel előbb a következő partyra készülsz. Feledteti veled a hétköznapi gondokat, magával ragad, ha meghallasz egy bulis zenét a rádióban, mindjárt táncra perdülnél, megugrik az adrenalin szinted, a szíved hevesebben ver. Na, ez voltam én, a fű, a pia, a lakásdekoráció függésem után lightos partyarc lettem… Újabb ünneplésre készültünk a bandával.

Minden a szokásos módon indult, könnyed piálgatás, koccintgatás, sztorizgatás után már vedelés, üvöltözés és asztalon táncolás. A nyolcadik pálinka után elütötte az óra az éjfélt, a rádióban felhangzott a Himnusz:

• “Úhh, ezt a számot hagggyátok, ez iggen jó!” – poharainkat összekoccintottuk, felállva végighallgattuk Himnuszunkat, majd belevetettük magunkat az éjszakába. Mivel alig pár bulihely van a környéken, irány a disco, ahová akkor a fél város apraja-nagyja igyekezett. Sokan voltunk ismerősök, így mindig jó a buli, a zene is pont megfelelt, szóval királyság volt! A csajokkal táncoltunk őrült dolgokat, disco fevert, popsit ráztunk, feneket csapkodtunk, de persze ezt mind magunknak, nem a körülöttünk lábatlankodó pasiknak. Így egyet-kettőt le is kellett rázni a végén, de jókat nevettünk rajtuk. A nagyarcú a pénzével akart minket levenni a lábunkról, igyatok lányok pezsgőt, vagy Sommersbyt, vagy amit akartok és lobogtatta a húszezreses köteget. Kinek tudsz te majom, röhögtük képen. A másik tánctudásával aratott osztatlan sikert, mely leginkább faroklengetéshez hasonlított. Mire a kisebb incidensek után visszalendültünk a táncparkettre, egy lassabb dal kezdődött. A semmiből, azaz, mint a filmekben a füstből, a tánctér közepéről előtűnt Suhanc és magával húzott táncolni. Nem nyomult, nem simult, óvatosan tartott karjaiban. A szám végén csak álltam ott döbbenten, mikor őt a haverjai valami cigire hivatkozva elrángatták, a csajok meg oda ugrabugráltak hozzám egy új pörgős dalra. Fel sem ocsúdhattam, máris koccintani kellett egy pezsgőnek tűnő itallal, a lányok pedig elfoglalták az egész táncteret, nekem meg zsibbadt mindenem, az agyam zsongott, csak ültem a bárpultnál és vigyorogtam eszeveszetten. Pipa, a buli jól sikerült. Hajnali 4felé szedelőzködtünk hazafelé, én előre láthatóan kijelentettem, hogy már nem bírom ki addig, el kell mennem mosdóba. Mikor kijöttem, ott állt előttem Suhanc, várt rám.

• “Már mentek?” – kérdezte.

• “Igen, mindjárt felkapcsolják a villanyt, az elég lelombozó élmény lenne…” – vigyorogtam rá.

• “De… jól érezted magad? Mert ha igen, ne menj még!” – nézett rám a félhomályban.

• „De, megyek a többiekkel, már elég volt ennyi a buliból… de jól éreztem magam…” – válaszoltam és már indultam volna, mikor elég szerencsétlenül, de óvatosan utánam nyúlt, s megfogta a csuklóm. Abban a pillanatban az egész testemen végigfutott a remegés. Atya ég, mi volt ez a villámcsapás? A gerincem mentén tüzelt a forróság, szédölögve fordultam felé. Az nem lehet, hogy ilyen hatással van rám?! Pedig a vágy pár pillanatra elöntött a sarkamtól egész a fejem búbjáig.

• “Veled mindig jól érzem magam!” – villantott rám egy mosolyt, de már nem értettem semmit.

• “Mennem kell…” – motyogtam, s azzal otthagytam.

  Egész hajnalban, a kitartó alkoholmámorban, s másnap végig a másnaposság átka alatt, azon gondolkoztam, hogy történhetett ez meg velem. Hogy engedhettem így szabadjára magam, így reagálni egy érintésre?! Persze, attól, ha elnyomok valamit magamban, még a tudatalattimban ott leledzik, s az agyam hiába próbálja visszafogni, a testem ezek szerint egy idő után nem engedelmeskedik. Valamit ki kell találnom, hogy lefoglaljam magam, hogy levezessem a bennem lévő feszültséget… nem viselkedhetek így, ez a város, amúgy is mindig mindent tud mindenkiről, nem akarom, hogy köztéma legyek…