2009 nyár – Új élet?!

A munkahelyemen fizetés nélküli szabadságot kértem. Őszintén elmeséltem nekik a párizsi történetet és a jelenlegi szitut, aranyosak voltak, mondták, ha visszatérek, visszavárnak, végül is szeretettel búcsúztak tőlem. Két bőrönd cuccot pakoltam össze, csak a legszükségesebbeket, a kinti beilleszkedésemhez úgyis teljesen új ruhatárra lenne szükségem. Autómat betettem anyához a garázsba csomagtartóját paskolgatva, a lakás kulcsát is odaadtam neki, kértem növényeimet lehetőség szerint ne nyírja ki. Sírva búcsúztunk, ki tudja meddig nem látjuk egymást. Biáék vittek ki a vonatra, újra és újra megígértettem velük, hogy valaki minden másnap ránéz anyura. Könnyes-zsebkendő-lobogtatós vonatindulás után egyedül maradtam, rám tört a félsz, mi lesz, ha nem jön össze? Két hét alatt felszámoltam nyomorúságos kis életem, hátrahagytam mindent, őérte. Vajon megéri? Ennyire kétségbeesett vagyok eddigi életem miatt vagy csak nagyon szerelmes, hogy belevágok ebbe a kalandba? A negatív erőket elhessegetni, elővettem a dobozt, amit a csajok adtak útravalóul. Tele volt közös-bulis-részeges-bandázós-szülinapos képeinkkel, de voltak ott anyás, apás és Boldis fotók is. Mosolyogva megkönnyeztem életem emlékeit. Mindig velem lesznek már, bármi történjék is. Ők a családom.

Pesten megint taxival mentem tovább a reptérre, majd újra meglepődtem az első osztályú kiszolgáláson /persze, pár pohár borral muszáj volt enyhítenem ezen a meglepetésen…/ és ismét hulla fáradtan estem le a gépről. Gerard várt rám, immáron tábla nélkül.

• “Jó estét, Miss Léna! Örülök, hogy újra látom!” – köszöntött mosolyogva.

• “Én is örülök Gerard, remélem jól van!” – könnyebbültem meg az ismerős arc láttán.

• “Minden a legnagyobb rendben. A főnök orvosi vizsgálaton van, otthon fognak találkozni.” – azzal elvette bőröndjeimet és betessékelt a BMW-be.

A villához érve elmúlt alkoholgőzös nyugodtságom. Pár perc és újra látom, s talán végre kiderül, hogy megérte-e ideutaznom. A házba belépve isteni illat fogadott és húzott magával. A konyhában kotyvasztott valami tésztát pólóban és farmerban, mezítláb, haja copfban és reggae-re táncolt.

• “Szia!” – mondtam halkan. A fakanalat beleejtette a szószba ijedtében, de mit sem törődött ilyen apróságokkal, nagy mosollyal felém fordult, elkapott és felemelt, fel egészen a csillárig. Lassan engedett vissza, minden négyzetcentiméteremet végigcsókolva, mire lábam újra földet ért. – “Hívtál és itt vagyok!” – próbáltam érzékeltetni Vele, hogy mit érzek iránta és elég nagy áldozatot hoztam érte.

• “Reméltem, hogy eljössz. És maradsz, egy darabig.” – nézett komolyan.

• “Én hosszabb távra tervezek itt… Veled…”

• „Én is, de gyere, mert odaég a szósz!” – úgy látszik ennél többet ma már nem sajtolok ki belőle, mindegy, úgyis túl fáradt vagyok ehhez. A vacsora isteni volt, házi paradicsomszószos, parmezános penne és a jól bevált száraz vörösbor. Utána forró fürdőt vettem kedvenc, arany oroszlán-lábakon álló kádamban, miközben hatalmas adag fagyit majszolgattam. Mire végeztem, szinte összeestem a fáradtságtól, lábam zsibbadt, fejem zúgott a benne dúló érzelmi viharoktól, így egy pillanat alatt álomba szenderültem. Egy hosszú-hosszú álomba…

2009 július

A következő két hét a berendezkedéssel telt. Végre teljesen felfedeztem a házat, órákig tudtam volna bóklászni benne, s minden apró részletet megfigyelni, tényleg egy palota méreteit hordozta. Összesen hat fürdőszoba, hat toalett (ezek toalettek kérem szépen, s nem vécék, mivel bidével és kézmosóval is fel voltak vértezve), hat hálószoba, három télikert, három terasz, minden emeleten egy-egy nappali cserépkályhával, kandallóval, játékszoba billiárddal, mozival, játékgépekkel, Xbox-al és dolgozó szoba. Antik bútorok, súlyos csillárok, perzsa szőnyegek, tekintélyes képzőművészeti alkotások, barokk képkeretek. A kert szintén nagy területű volt, a már kipróbált jakuzzival, egy 25 méteres úszómedencével, a melléképületben szaunával, gőzfürdővel, konditeremmel. Gondosan nevelgetett fák, bokrok, virágkompozíciók díszítették a mini dzsungelt, rejtett szökőkutakkal, kerti tavakkal és sziklakertekkel behálózva. Négy autó állt a felhajtón, az engem szállító BMW, a Lamborghini, egy Audi RS8 és egy city car Audi A3.

A magammal vitt cuccokat kipakoltam a háló melletti gardróbban, ami gyér helyfoglalásom után is kongott az ürességtől. Carrie Bradshaw kiakadt volna! Piperéimet elrakosgattam a fürdőben, de még mindig úgy látszott, mintha csak egy ember otthona volna a ház. Ezen segítenünk kellett, így Zander egyik szabadabb napján kocsiba rakott és becipelt jó pár üzletbe. Így sok órás hisztérikus vásárlás után lett Gucci, Chanel, Louis Vuitton, Prada, Stella McCartney, Fendi és Nike a ruháim jelentősebb része. A csillagászati összegeket nem is említem, otthon lakást vehettem volna, házat cserébe.

Megismertem a takarítónőt, a szakács-bejárónőt, a kertészt és a menedzserét. Kellemes kompánia, még a nyelvi nehézségek ellenére is. Gerard vitt mindenhová, ha éppen nem metróztam, mivel forgalomban még nem mertem vezetni. A Skypot beizzítottam az otthoni kapcsolattartáshoz, de honvágyam ettől még égetett belülről. Rengeteg inger ért nap mint nap, állandóan hulla fáradt voltam és a stressz miatt a lábam is fájdogált. Ezen tüneteimre hivatkozva Z. egyik nap közölte, hogy Szicíliába megyünk pihenni. Két nap múlva már reppentünk is Taorminába.

Óh, az a hely, a gyönyörűség fellegvára. Bella Italia! Hihetetlen sokszínű, ódon épületek, aranyozott freskók, márvány járókövezet az utcán, elegáns butikok, keverve a bohém, egész teraszokat átszövő növénydzsungelekkel, antikváriumokkal és eldugott kis bisztrókkal. Bejártuk a környéket, megnéztük Savocában hol forgatták a Keresztapához az esküvői jelenetet, Castelmolában élveztük a kacskaringós sikátorok erotikus fülledtségét, s a naplemente a legmagasabb teraszon köszöntött minket forró narancs sugarával. A tengerből kiálló sziklába vájt házat körbecsónakáztuk, búvárkodtunk a türkiz vízben, kergettük a halakat és barnultunk a homokban. Tenger gyümölcseit ettünk tésztával, a ház borával leöblítettük, fagyit nyaltunk. Másnap kardhalat ettünk citrommal, friss kenyérrel, olivabogyóval, este lassú zeneszóra andalogtunk. Kocsit bérelve bejártuk a környéket, citromot loptunk, olasz szalámis, paradicsomos szendvicset ettünk és a helyiekkel barátkoztunk. Az olasz életérzés ránkragadt. Ciao bella!

Hazatérve Zander edzései elkezdődtek, beépülése a csapat szerves részébe, lekötötte minden energiáját, mind fizikálisan, mind pszichésen, így egyre többet voltam egyedül. Próbáltam elfoglalni magam, s mindezt hasznosan képzeltem el. Skypoltam az otthoniakkal, chateltünk, e-maileztünk, fotókat, videókat küldtem nekik, hogy megnyugodjanak, láthatják, királyi életem van. Besegítettem a ház körüli teendőkbe, hisz a kétkezi munka sose volt büdös számomra. Virágokat ültettem, bokrokat metszettem, bár néha nonfiguratív formák keltek így életre, vagy pótolni kellett pár elszáradt tövet, nem adtam fel. Fűszerkertet gondoztam és fűnyírókocsival száguldoztam. Magyar ételeket főztem a szakáccsal vagy épp francia fogásokat tanultam tőle. Ilyenkor magyar mulatós-csujjogatós zene dallamai csendültek fel a konyhában, hangos kiabálás, danálás járta át az épületet, s pár pohár vörösbor elfogyasztása után, amit természetesen az ételbe szántunk… fergeteges hangulatban tálaltuk fel a fogásokat. Biciklivel, néha segway-el jártam a környéket, felfedeztem a közelben fellelhető termelői piacot, egy uszodát, tüneményes kávézókat, illatozó pékségeket, árnyas parkokat. Naplót kezdtem írni, végülis egy blogot, de csak magamnak, senkivel nem osztottam meg, “Párizs nekem” címmel. Leírtam élményeimet a párizsiakkal kapcsolatban, például mennyire utálnak angolul vagy németül megszólalni. Csak az anyanyelvüket fogadják el, így sok helyen csak franciául vannak feltüntetve az éttermekben a fogások. Mikor egymás után három nap is sikerült kacsát rendelnem, ráeszméltem, kénytelen leszek pár mondatot elsajátítani a’la france. Csodáltam ízlésüket, egyrészt öltözködésük a divat csúcsa. Elegánsan, mégis kényelmesen és lazán, de nem tömeggyártott ruhákban parádéztak az utcákon. Másrészt az új ételek, ízek, fűszerek és italok, amikkel ittlétem alatt találkoztam, s megbirizgálták ízlelőbimbóimat, felkeltve figyelmemet, mind bekerültek emlékeim megőrzőjébe. A kirándulások, mikor együtt fedeztük fel a várost és környékét, a közeli falvakat, borászatokat, gazdaságokat. Egyszóval nagyjából mindent dokumentáltam.

Megismertem több csapattársát is, s azok párjait. Főleg a nem francia anyanyelvűekkel lettem jóban, velük könnyebben ment a kommunikáció, bár a világ legkülönfélébb részeiről érkező akcentusok nem egyszerűsítették meg a dolgunkat. Egymást segítettük az elveszettebb napokon, mikor betemetett minket a francia nyelv. Együtt vásároltunk, főztünk, kávéztunk, pletykálkodtunk… s mindezt a paparazzók kizárásával próbáltuk végrehajtani.

Iszonyú honvágyam ellenére egész jól beilleszkedtem új életembe. Kialakult heti-rendem is: kétszer úsztam, kétszer gyógytornásszal tornáztam, kétszer franciát és angolt tanultam. A fennmaradó időmben pedig írtam a naplóm. Zanderrel kapcsolatunk szárnyalt, annak ellenére, hogy keveset láttuk egymást, de azt a kis időt, mindig minőségi elfoglaltsággal töltöttük. Napi két edzésen vett részt és, vagy a reggelit, vagy az ebédet a csapattal kellett elköltenie. Hétvégén pedig edzőmeccsek, hiszen mindjárt indul a bajnoki szezon, ami utazásokkal járt. Kötelező megjelenései is voltak, jótékonysági meccseken, kórházakban. Szponzori bemutatók, reklámok is be-beestek. Sokszor hullafáradtan ért haza, ilyenkor csak megnéztünk egy filmet vagy főztem neki valami finomat. Szép lassan összecsiszolódtunk, mint a borsó meg a héja.